Új idők járnak, de az emlékek a
régiek maradtad. Azt szokták mondani hogy az idő múlásával
kopnak, halványulnak. Nekem még ugyanolyan frissnek tűnik mint
annak idején.
Olyan érzés ez, mintha újra élném
időszakszerűen minden pillanatát.
Az éjjelek, azok olyanok
mint egy tudattalan állapotba kerülés és mikor jönne a hajnal, a
nap fényei, csak várom de még mindig sötétség honol körülöttem.
Az órák miket számolok éber állapotomban, nem haladnak, mintha
megálltak volna, mintha valamilyen térhasadás jött volna létre a
két világ között. Démonok alagútja, kísértetek fényei
lobbantják fel az álmokhoz vezető utat.
Csak beszél a sötétben
és képeket mutat, mint egy fotó az életemből amire nem emlékszem
talán.
Olyan fáradtnak érzem magam. Mintha újra magányos
lennék. Azt mondták nekem:érzéketlen vagy. Érzelmileg inaktív.
Talán így van, nem érzek semmit
Minden pillanatban kusza
gondolatok cikáznak az agyamban, hol jó hol pedig rossz. De sosincs
kompromisszum. Talán az is baj a világgal hogy mindenki az
egyensúlyra törekszik.
Ugyan ki hisz már a harmóniában, a
test és lélek egyensúlyában?
Senki!
Vagy ha létezik is
ilyen, az csak spontán naiv.
Ábrándok sorozata következik ami
mégtöbb reményt emészt föl.
Nem tudom hol kezdődhet el és
mi a vége, már ha igazából létezik vég. Milyen lehet úgy élni
hogy közben tudod, halott vagy. Hol van az érzelmek között
átmenet?[...]